Minden építésznek megvan a saját alkotói hitvallása, a saját szabályai. Mindenki másképp látja az építészetet, és egyéni preferenciák szerint szervezi a munkát. De van valami, ami minden igazi szakemberben közös: az építész mindig tanul. Tigran Badalyan, a Studio-TA építésziroda alapítója elmondta, hogyan és miért.
A szakmáról. Amikor befejeztem a tizedik osztályt, és a tizenegyedik osztályba készültem, a továbbtanulásom és az egyetemi felkészülésem kérdése is felmerült. Nem állt szándékomban apám, az Örmény Építészek Szövetségének alelnöke nyomdokaiba lépni, de nem volt világos elképzelésem arról, hogy mit is akarok valójában csinálni. Apám azt javasolta, hogy próbáljam ki magam az építészetben. Gondolkodtam a javaslatán. Azóta sem volt okom megbánni. Mindenki más és más tulajdonságokkal rendelkezik. Az embernek hihetetlenül jó szaglása van, és parfümkészítő lesz. A másiknak nagyszerű füle van, és el sem tudja képzelni magát zene nélkül. Harmadik- egy nagyszerű szakács, aki bármilyen ételből kulináris remekművet tud készíteni. Szeretek tereket, térfogatokat, belső tereket és épületeket létrehozni. Aszerint élek.
Az "építészet" fogalmáról. Szeretem Dan Rice mondatát, aki azt mondta: "Festés.. ez művészet, hogy nézd, szobrászat.. ez egy olyan művészet, amit meg lehet kerülni, építészet ez egy olyan művészet, amelyen keresztül lehet sétálni.". Számomra az építészet.. ez a Művészet nagybetűvel. Ha nem tudsz zenét hallgatni, ha nem tudsz képeket nézni, ha nem tudsz illatokat érezni vagy ételeket ízlelni, akkor nem tudsz nem látni épületeket. Épületek – a városkép részei, utcákat, városrészeket, városokat alkotnak. Ezért nem lehet tévedni ebben a szakmában. Az építészeti hibák elfogadhatatlanok. Számomra az építészet valószínűleg a művészet legmagasabb és legösszetettebb aspektusa.
A projektekről. A komplexitás szempontjából a kedvenc projektem az Intercontinental Hotel volt Jerevánban. Ez egy versenymunka volt, és én javasoltam apámnak, hogy csináljuk együtt. A kihívást nem csak a kérdések és a nevezések száma jelentette ( a 600 nevezésből a miénk a 36. helyre került ) hanem az is, hogy először kellett apámnak és nekem együtt dolgoznunk. Moszkvában tanultam, ahol én is elkezdtem építeni a karrieremet, és a szakmánkban soha nem kereszteztük egymást. Amikor más műhelyekben dolgoztam, megpróbáltam átadni az elképzeléseimet, de mindig van valaki, aki meghozza a végső döntést. Az irodámban igyekszem minden véleményt meghallgatni, de amikor döntést kell hozni, akkor az utolsó szó a helyes mögöttem.
A nemzetközi versenyekről. Fontos volt számomra, hogy saját munkáimat a kollégáim által bemutatott projektekhez képest értékeljem, hogy összegezzem, hogy megértsem, hol tartok most. Hadd mondjak többet – nem készíthetsz egy pályaművet egy versenyre, és nem küldheted be csak úgy. Egyáltalán nincs értelme, csak olyanok, akik csak jelet akarnak tenni. El kell menned egy díjátadó ünnepségre, kommunikálnod kell az emberekkel, meg kell értened, gondolkodnod és meg kell hallgatnod, amit a munkájukról mondanak. Véleményem szerint ez a versenyek lényege, maguknak a versenyeknek a lényege.
A teljes interjú a következő címen olvasható
