Muriel Russo-Ovchinnikov tervező és művész, párizsi születésű és "tejtermelő" moszkvai Muriel Russo-Ovchinnikov beszél az orosz és francia belsőépítészet közötti híd építéséről.
A költözésről. Először 1993-ban jártam Oroszországban, éppen a puccs napján, október 3-án. Úton voltam a férjemhez, Nicholas várt rám. Rengeteg bőröndöm, vásznam és festékem volt. Az időjárás gyönyörű volt aznap. Arra gondoltam, hogy amint Nikolai találkozik velem, ledobjuk a holminkat, és elmegyünk sétálni az őszi Moszkvába. És azt mondja: "Gyorsan, gyorsan, szállj be a kocsiba, hazamegyünk, mert jönnek a tankok!
Az útról. A családomban, aki nem volt építész, az művész volt. Párizsban végeztem az Ecole Supérieure des Arts Décoratifs-on. Moszkvában megértettem, hogy a tiszta művészet mellett a tervezéssel, az üzleti életben és a különböző cégek arculatának kialakításával szeretnék foglalkozni. Eleinte csak arculatot készítettünk az ügyfeleinknek. Akkor.. belsőépítészet irodáik számára. Aztán az ügyfelek azt akarták, hogy a privát enteriőrjeiket készítsük el, és elkezdtem megbízásokat kapni kávézók és éttermek belső terének kialakítására. Ma már nagyon sok projektet csináltam A-tól Z-ig. Szeretek egy történetet kitalálni az elejétől a végéig.
A szakmámról. Mihez van szükség dekoratőrre? Ez nagyon egyszerű. Amikor elkezdem a munkát, először is meg kell értenem, hogy mit akar az ügyfél, meg kell értenem a történetét. Mert minden embernek van egy.. az én történetem. A munkánk.. hogy megtaláljuk és felfedjük, megörökítsük, elmeséljük. A globalizáció világa, a szabványok világa, ahol minden egyforma, nem érdekel.
A belső terekről. Számomra egy jó belső tér természetesen egy belső tér művészettel, de mindenekelőtt egy belső tér történelemmel. A történet megváltoztatása.. a belső tér is megváltozik. 10 évvel ezelőtt a házam fehér és minimalista volt, jól éreztem magam benne. ( Home- egy olyan hely, ahol jól kell éreznem magam ). Szóval két évvel ezelőtt visszatértem Moszkvába a nyaralásból, és rájöttem, hogy fázom a fehér belső térben. Mindent átfestettem, és egy teljesen más világot kaptam. Természetesen fontos, hogy tudd, mit akarsz, mert hihetetlenül sokan egyáltalán nem tudják ezt.
Az ötletekről. Egy nap azt mondtam Mitya Boriszovnak, hogy szeretnék egy kis kávézót egy moszkvai utcasarkon, mint Párizsban. Egy hely, ahol az emberek szívesen találkoznak, egy hangulatos hely. Így jött létre a "Jean-Jacques" a Bolshaya Nikitskaya utcában. Számomra Franciaország, Párizs.. fekete és zöld, történelmi evőeszközök, poharak, palackok, görbe felespoharak, fényképek a falakon… Nekem ennél a projektnél fontos volt, hogy szereplő legyek, hogy a teret színházzá tegyem. Itt például szalvétákra lehet rajzolni. Sok tükör, a tükrön keresztül láthatjátok egymást, ez nagyon romantikus.
Franciaországról. Madame Boulanger pékségében a Nikitsky Boulevardon, a belső tér is egy személyes történet körül forog. Madame Boulanger.. A nő, aki tudja, hogyan kell kenyeret sütni. A péksége.. az álma. Találtam régi fotókat francia üzletekről, a belső térben "hobbijának kiállítását" készítettem. «Madame Boulanger" megjelenésében és tartalmában a lehető legközelebb áll egy hagyományos francia pékséghez. A régi csempéket az előcsarnok falain Olaszországból hozták, a mosdókban pedig Olaszországból Hollandiából. Egyetlen csésze vagy pohár sem egyforma, az edényeket mindenhonnan gyűjtötték össze: antik francia porcelán, modern porcelán ismert márkákból. A kanalak is különbözőek, és a legtöbb esetben- Vintage. A falon lógó óra szintén vintage, 120 évesek! Remélem, hogy 20 éve hidat teremtettem Párizs és Moszkva között. Most még tovább akarok menni, hidat akarok teremteni Moszkva, Párizs és Ázsia között.
Ideje volt. Húsz évvel ezelőtt az emberek éheztek, szó szerint és átvitt értelemben is. De ezért volt gyorsabb, érdekesebb a világ. Moszkva ma inkább Európára hasonlít, mind építészetileg, mind emberileg, ahol a kapcsolatok egyszerre komolyabbak és névtelenebbek.
A globalizmus, amely az egyformaságra törekszik, és az eredetiség között nagy a szembenállás. Az emberek nem akarnak egyformák lenni, különlegesek akarnak lenni. Visszatérünk az egyénhez.
A teljes interjú a következő címen olvasható